Az Állatkert a gyerekek nagy kedvence. Az örök sláger. Ráadásul, idén Dinó parkkal bővült a veszprémi, úgyhogy már nagyon várták. Azt hittük, hogy szép napsütéses időnk lesz, de kicsit hamarabb jöttek a felhők, mint ahogy számítottunk rájuk. Tulajdonképpen már korán reggel. Ez van. Ám, egy család jókedvét, ilyen apróság nem befolyásolja, ha az Állatkertbe megy. Pláne, ha a barátaik is velük tartanak.
Azt bírom a gyerekekbe, hogy már az elején, az első 100 méteren lefutják a maratont. Mintha nem tudnák, hogy még nagyon-nagyon sok állat (és km!) van hátra... Minden állat "szenzáció"! Egyszeri, és soha nem látott lényként lebeg előttük. Úgy rohangáltak fel, s alá, mint a kergebirkák... Majdnem kértem nekik is egy ketrecet. Még támogattam is volna az Állatkertet, mint örökbefogadó szülő. :) Na jó, semmiért se adnám őket. ...Csak kölcsönbe. ;)
A másik amit nem értek ilyenkor a gyerekeimbe, hogy bár az Állatkertben vagyunk, mégis a játszótér látványa és lehetősége úgy felcsigázza őket, mintha csak ketrecben tartott vadak lennének itthon és végre kiszabadulhattak. A tigris, az elefánt, vagy a zebra mit sem ér, ha nincs egy jó rugós krokodil, vagy mászóka a közelébe... ez van!
Körülbelül a felénél kezdtek egy kicsit lenyugodni (zsarolás hatására... :P )
Sajnos nem sikerült annyit fotóznom, mint szoktam, mert azt az iramot most nem bírtam, amit a gyerekek diktáltak... Viszont így is sikerült elcsípnem néhány emlékezetes életképet.
Az összes képet tükörreflexes géppel készítettem, kivéve az utolsót, amit a férjem telefonjával lőttem.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése