27 március 2017

Trauma



Múlt hét szerdán, telefonáltak az iskolából... Az osztályfőnöke volt Milának, aki úgy kezdte a mondandóját, hogy kirándulni voltak a tavaknál és "nincsenek jó hírei"... Ekkor még mondjuk arra gondoltam, hogy belázasodott Mila, vagy valami hasonló. De amikor részletezni kezdte, hogy "így játszottak, meg úgy játszottak", világossá vált, hogy valami baleset érte. "Fájlalja a vállát-karját és szerinte kiáll valami..." Azt hiszem, el lehet képzelni az arcom és az érzelmi kavalkádot ami a másodperc tört része alatt lezajlott bennem. Azonnal rohantam és igyekeztem magam türtőztetni, hogy vezetés közben tiszta maradjon a fejem.
Mikor oda értem, egy ugrálókötéllel volt felkötve a karja... Ott állt és láttam rajta, hogy kétségbeesett. Nem mer sírni. Grimaszokat vág, hogy legyűrje a sírást. De közben pedig ahogy meglátott, azonnal elengedte magát érzelmileg... Meg akartam ölelni olyan erősen ahogy csak bírom, de nem tehettem, hiszen nem akartam fájdalmat okozni neki. ÁÁÁÁÁÁ! Lehetetlen egy helyzet.... Azonnal hívtam egy ismerősömet, aki a röntgenen dolgozik (itt is köszönöm neki a gyors segítséget) és csakhamar kiderült, hogy eltört a kulcscsontja.😔




Kezdődhetett a maratoni pihenés. Legjobban az alvástól féltem, hogy mennyire fogja majd bírni?! De "szerencsére" a húgom is átesett egy ilyen baleseten és tudott jó tanácsokkal szolgálni. Így egyetlen ébredés leszámítva, jól aludta végig az éjszakát. Ráadásul fájdalomcsillapító nélkül! 👆 Leszámítva a kedvenc kanalas orvosságát (a nutellás kanalat 😜).
Úgyhogy, minden várakozásomat felülmúlta ez a pici lány. Elképesztően büszke vagyok rá, hogy ilyen összeszedetten viselte/viseli ezt a traumát.👌❤ Nem úgy, mint mi, akiket megevett reggelire az aggódás...


Tegnap pedig meglátogatta az egyik kis barátnője az osztályból. Nagyon jót tett neki ez a látogatás, reggeltől kezdve izgatott és vidám volt, hogy láthatja majd. Ráadásul egy halom rajzot is hozott magával, amiket az osztálytársaik rajzoltak Milának. 😊❤



08 március 2017

Nőnap



Bevallom őszintén az én apám nem volt valami főnyeremény, mint férj vagy apa. De a nőnapra mindig figyelt. Minden évben hozott három kis csokor gyöngyvirágot, vagy akkor még ugye hóvirágot nekünk lányoknak. Ezt szinte kivétel nélkül mindig figyelemmel kísérte. Ma fiús anyukaként és lányos anyukaként is fontosnak tartom, hogy ez a gesztus létező és élő legyen a gyerekeim számára. Fontos, hogy a lányom szintén kapjon az apukájától virágot és az is fontos, hogy a fiam adjon nekem és a nővérének is. Sőt illik szerintem az óvónéniknek és dadusoknak is vinni egy szál jelképes virágot. Azzal kapcsolatban mondjuk, hogy minden kislánynak illik adni az ovistársak közül is, nem feltétlen értek egyet. Illetve abban egyetértek, hogy "ILLIK", de sok olyan kisfiú van - pl. nekem Medi is - aki szégyellős és nem szeret ilyen helyzetekbe kerülni. Sőt ha kényszeríteném akkor ezekkel lehetn vele konkrétan megutáltatni az egészet. Ezért csak annak ad, akinek szeretne...

Bevallom, idén én vettem meg a négy csokrot (már tegnap), mert tudtam, hogy a férjem későn jön csak haza. Meg reggelre, ugye kellett a virág amit vinni tudott az óvónéniknek, úgyhogy előrelátó voltam. Medi mikor reggel átadta nekünk - a család női tagjainak - a virágot Apával, csak ennyit fűzött hozzá:

"A fiú nap mikor lesz?"
😅😅😅

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

top social