14 május 2018

Fotózás story

Akik régebb óta követnek, azok tudják, hogy időnként hivatkozok arra, hogy nem fejeztem be kamaszként a Fotó szakot a Kisképzőbe (Képző-, és Iparművészeti SZKI). De azt már ritkábban ecsetelem, hogy miért is nem?... Nehéz volt beismerni még magamnak is, de megfutamodtam a kihívás elől. Röviden annyi a történet, hogy míg az Általános Iskolában, többnyire jól teljesítettem a versenyeken és biztosan érezhettem, hogy az élmezőnybe tartozok a művészeti és rajz "tehetségemmel". Addig a Kisképzőben, azt vettem észre, hogy minden osztálytársam kivételes tehetség. Nyilvánvalóan, hiszen csak erős rosta után lehetett bekerülni. Én pedig nem voltam az önbizalom bajnoka. Kudarckerülő magatartást választottam és inkább a "letojom", meg a "bele se kezdek" és az "engem ez nem érdekel" vezényszavak mögé bújtam. Az úgyis vagány... Nem?
Ezért rögtön egy év után iskolát is váltottam... És itt követtem el életem egyik legnagyobb hibáját. Nehéz ezt beismerni, de mindig is tudtam, hogy azt akkor ott nagyon elszúrtam. Egy olyan lehetőséget szalasztottam el, ami az én érdekeimet és érdeklődésemet táplálta volna. Persze ezt akkor nem ismertem volna be soha... Utána az összes iskolában rosszul éreztem magam. Nehéz is volt bennük evickélni... Nem éreztem egyik helyet se a magaménak. Csak a művészeti osztály zártam a szívembe.
Pár évvel ezelőtt sikerült magamban is megfogalmaznom, és beismernem végre, hogy mi is történt. Ugye az már nem titok, hogy kb. 5 éve fotózgatok. Főleg a gyerekeimet és leginkább életképeket szeretek fotózni. Úgy érzem ebben a szegmensben már tudok jókat lőni. A környezetem folyamatosan nógat is, hogy fotózzak. De én úgy érzem, a gyerekeken kívül nem nagyon tudnék mást JÓL fotózni. Ez olyan kb. mint az autók. Azért mert tudsz vezetni, még nem tudnál rallyzni, vagy forma 1-es autót vezetni. De lehet egy hegytetőre feljutás is megedzene, vagy egy éles kanyar, vagy az esős, esetleg a jeges út... Hát pont ilyen a fotózás is. Rengeteg területe van és mind más-más készséget, tudást, rálátást és rutint igényel. A gépparkról ne is beszéljünk. Egyébként amikor még nem értettem hozzá semennyire, olyan illúzióim ringattam a fotózásról, hogy "a nagyon drága gépek biztos mindenre jók". Aha... Megint hozhatnám a példát, hogy mit vársz az autódtól? Biztonságot, erőt, gyorsaságot, kényelmet vagy terepre kell? Mindegyikre mást mondanának... Szóval nem eszik olyan forrón a kását...
Évekig elhatárolódtam attól a gondolattól, hogy én hivatásként válasszam a fotózást és mélyebbre ássam magam. Talán a múlt lelkiismereti árnyéka miatt, vagy féltem az újabb kudarctól. Nem tudom. De itt a 2018, amivel ezt a gátlásomat is átlépni készülök. Idén beiratkoztam egy fotós iskolába és azt vettem a fejembe, hogy igyekszem mindent kitanulni amit csak lehet. Megpróbálom magamnak is bebizonyítani, hogy képes vagyok rá! Megpróbálok a lehető legtöbbet kihozni magamból. Megpróbálom helyrehozni a múltban elkövetett hibáimat. És ez nagyon jó érzés... Remélem sikerül. :)


Hozzam majd a próba munkáimat, amiket "házi feladat" gyanánt készítek?

Jelenleg az új témakör amibe belekóstoltam (alig három napja 😅) az a Makrófotózás. Nagyon tetszik. Szeretnék majd többet fejlődni ezen a területen is.






1 megjegyzés :

Timi írta...

Hajrá Noémi! Szorítok!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

top social