DE SOHA NEM JUTSZ A VÉGÉRE EGYIKNEK SE?!
És csak gyűlnek-gyűlnek...😓
Éveken keresztül csak halmoztam a sok "elvégzendő feladatot". Nem csak ötletekben, hanem mindenben. Tipikusan az az ember vagyok, aki álmodozik és ábrándozik. Szép házról, szép berendezésről, nett környezetről, rendezett kertről, szelektív hulladékgyűjtésről, gyönyörű alakról, csinos külsőről, kreatív ötletekről...stb. Csak épp, valóra ritkán váltottam valamit... Kifogásokat ellenben, futószalagon gyártottam magamnak. Bár ezt már csak utólag látom.
Nem igazán tudom megmondani a nulladik pontot, de azt tudom, hogy úgy éreztem, fulladozom. Az egész hétköznapi létemtől. Valamiért, nem voltam boldog. Ezáltal kiegyensúlyozott se. Zavart a sok megvalósításra várt álmom, és tervem. Ezek pedig folyamatosan belső konfliktusokat okoztak bennem, amikől ingerültebb és egyre frusztráltabb lettem. Tudni kell rólam, hogy tipikus "káosz nő" vagyok. Nem vagyok rendszerezett, szinte semmiben. Rendetlen és trehány voltam. Simán aludtam napokig a rendetlen és koszos lakásban akár... Szégyen, de tényleg így volt. 🙈 Viszont, amikor az alkotósarkomat nagyon tudatosan, a letisztultságra, valamint praktikusságára alapozva megterveztem és berendeztem. Rájöttem, hogy számomra KELL, hogy mindennek egészen konkrét helye legyen! Mert ha ez van, akkor nem nehéz rendet tartanom. És ha rend van, akkor sokkal könnyebb koncentráltan haladnom előre, és a terveimet megvalósítanom. Arról nem is beszélve, hogy milyen felszabadító és nyugtató, a tiszta, rendezett környezet. Basszus, hogy ezt 30 éves koromra kellett nyugtáznom... Hát hülye vagyok én? 😅 jó, tudom... 😂
Amikor ezt felismertem akkor rájöttem, hogy a házunkban lévő sok-sok-sok tenni-, és javítanivaló az elsődleges ami nagyon zavar. Már szinte komplexusaim kezdtek lenni tőle. Olyannyira, hogy vendégeket se szerettem hívni. Igazából nem is nagyon hívtam... Ronda volt a kerítésünk, a házunk, a kertünk, és a berendezésünk szedett-vedett... Az ablakok ócskák... A belső festés is botrány volt... Mindig nevettem is, amikor olyan visszajelzéseket kaptam blogolvasóktól, hogy biztos "született feleség" életet élek... Aha, persze! A környezet ahol élünk, ugyan lehetne "lilaakácköz" csak épp a mi házunk a környék arcán a bibircsók! 😅 Nem csoda, hogy frusztrált a környezetem, hiszen alapvetően megvan a szépérzékem, de egyáltalán nem tetszett az ami napi szinten vett körül. Ezért egy kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt a tettek mezejére léptünk Stephhel. Valamint fél éve felvettünk segítséget, hogy sikerüljön heti szinten tartani a tisztaságot. Hiába... A rutin, meg az új szokások időbe telnek. Nekem pedig van még mit behozni etéren... 😅 Egy év alatt sikerült felhúzni az új kerítést, kicseréltetni az összes ablakot, kifesteni belülről és kicsit ráncba szedni a belső berendezést is. Láthattátok is, a karácsonyi körképet a jelenlegi helyzetről ITT.
Messze nem vagyunk még a végénél, de manapság hitel nélkül, ennyi eredményre már igazán büszke lehet az ember!
Aztán úgy folytatódott a történet, hogy több mint fél éve, elolvastam Marie Kondo - Rend a lelke mindennek c. könyvét, ami óriási hatással volt rám. Igazából másfél nap alatt kiolvastam, mert úgy éreztem rólam beszél, és nekem mondja. Steph röhögött is, hogy ha valaki azt mondja neki, hogy az ő #trehányrendetlenazannyaúristenit felesége rákattan egy rendről szóló könyvre, beutalja az orvoshoz, hogy téveszméi vannak. Pedig tényleg! Azóta is fogalom a számomra "konmari", ahogy hívják. Ugyan még nem sikerült végigvinnem a pontokat teljesen, de már az elején (a ruhák témakörénél) teljesen áttranszformálta a gondolkodásomat. Ugyanis ennél a pontnál rájöttem, hogy nem érzem magam jól, nem hogy a "nyanya" ruháimban, de még a bőrömben sem. Mondogattam én, hogy szültem két gyereket és szoptattam is, egyenként másfél évig. Meg miért kéne nekem "trendinek" lennem a játszótérre, meg itthonra?! De igazából nagyon rossz volt, hogy csak múlt időben beszélhettem arról, hogy valamikor jól néztem ki...
Úgyhogy tavaly szeptemberében elkezdtem személyi edzésre járni. Az első reális célom annyi volt, hogy "szeressem meg a mozgást" 😂 . Fél év alatt sikerült is. Azóta pedig belekezdtem az életmódváltásba is, és a gardróbom nagy részét is lecseréltem, olyan darabokra amikben igazán jól érzem magam. Yeah!
A konmari könyv arra is ráébresztett, hogy nem vagyok önazonos. Mire gondolok? A "konvenciókra". Annyi ilyen vesz körül minket... Például, amint anya leszel, azonnal tonnaszám meg kell felelned egy csomó elvárásnak. Mert ha nem olyan vagy, akkor jujj... Pedig én pl. utáltam mindig is a játszótereket és az ott nyáladzó anyákat, akiknek nincs értelmesebb témájuk a babakocsiknál, meg a pelenkáknál. Tisztelet a kivételnek. Úgy éreztem magam mindig, mintha egy elcseszett győzikeshow-ba csöppentem volna csak konszolidált, baba-kiadásban. Nulla tartalom, zéró értelem. Ki nem állhattam az ottani légkört. Mondjuk az sem segített, hogy én 25 voltam, ők meg javarészt 35 évesek. De ha nem jársz játszótérre, akkor #szaranya vagy. Aztán elkezdtem megszokni, hogy nem vállalhatom fel magam teljes egészben. Mert az milyen már, hogy egy anya mindennap játszik és kreatívkodik a gyerekével, 100%-os szülinapokat rendez és készít, gyönyörű (bocs a nagyképűségért!) képeket készít a gyerekeiről és igyekszik minden napjukat varázslatossá tenni a számukra... De fiatalon, volt aktmodell és marihuána függő is. Ráadásul nagyszájú,
Vagy und meg és kiáltsd világgá, hogy ez vagyok én! És büszke vagyok magamra! Büszke arra, hogy Anya®️ vagyok! Igazi Anya®️! Mert igenis csak az számít, amit értük teszek. Mert mindent megteszek értük, amit csak tudok. Erőmön felül is akár, és ezt nem vonhatja kétségbe senki! És miért ne lehetnék büszke arra is, hogy egykor voltam olyan csinos, hogy aktozhattam? Vagy egy olyan, embert-próbáló munkára is, mint amilyen a leszokás volt anno? Vagy arra, hogy 10 év dohányzás után amint megtudtam, hogy várandós vagyok, letettem első szóra a cigarettát és azóta se dohányzom? Ezek az én GYŐZELMEIM! Nem akarom többé tabuként kezelni. Igenis, inkább leszek büszke rá, mint hogy "titkoljam"! Mert nem akarok tovább úgy élni, hogy nem vagyok ÖNAZONOS!
Tavaly október tájékán elhatározásra is jutottam, hogy egy szép full-karos tetoválást készíttetek. Igen, még annál is #szarabbanya vagyok... tudom. Mert egyszerűen IMÁDOM a tetoválásokat is! De soha nem mertem anyaként felvállalni ilyen látható helyre... Pedig ❤ Amióta elkezdtük felvarrni, azóta milliószor jobban érzem magam a bőrömben és minden pillanatban emlékeztet, hogy csak LEGYEK ÖNMAGAM! Mert jó ember vagyok és jó anya vagyok, így is, úgy is.
És tudjátok mit? Ahogy felgöngyölítettem magamban ezt a sok-sok felismerést, azóta azt vettem észre, hogy a ház 👌 a rend 👌 a test 👌 az öltözködés 👌 az önazonosság/kiegyensúlyozottság 👌... Anya ®️-nak pedig eddig is jó voltam. 😜 Most már, jut időm a halogatott ötletekre is 😉
Szóval jó úton vagyok... Végre! ❤
Ahogy megtisztítod magad körül a dolgokat, elkezded meglátni a lényeget. Elképesztően felszabadító! :)
4 megjegyzés :
De jó volt ezt olvasni. Örülök hogy idetaláltam. ��
Enyém az öröm :)
Szép a blogod, jah és nagyon jó olvasni!!! :-) Ez a cikk szintén betalált, hasonló gondolatok fogalmazódnak meg bennem is kismamaként.
Nagyon örülök, ha jó olvasni a bejegyzéseimet ♥︎ Iszonyú nyomás az anyaság. Te se hagyd magad! ;)
Megjegyzés küldése