Szerinted ez scrapbook?

Pár hónapja, kicsit "szanáltam" az emlékes dobozomban. Ebben a dobozban, csupa értéktelen vacaknak álcázott kincs lapul. Mind, valami fontosat jelent nekem a múltamból. Ugyanakkor, évről-évre kiderül valamelyik szalvétáról, vagy karszalagról, hogy fogalmam sincs már, hogy honnan van?! Ez a nagy igazság... Sajnos. Ezért scrapbookozom ugyebár, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. De most nem erről akartam írni. Hanem egy "kincsről", egy könyvről amit én készítettem 12 évesen. Ugyanis ennek kapcsán gondolkodtam el, hogy mi is a scrapbook?
Nyers fordításban ugye "fecni album". Tehát valahogy úgy képzelem, hogy a klasszikus kollázsból nőhette ki magát. Újságokból kivágott fecnik keveredhettek a saját fotóikkal, aztán extra matricákkal, leesett gombokkal és maradék szalagokkal díszíthették. Ha az elképzelésem helyes (és most tegyük fel, hogy igen :)), akkor lehet, hogy én már tizenéves koromban is scrapbookoztam?

Tizenéves korom elején (nevezetesen 1996-ban, mikor 12 éves voltam) kezdődtek az első rajongási hullámok. A legeslegelső - máig szív dobogtató - együttes, akikért rajongtam, az az East 17-n volt. Minden cikket és képet kivágtam a popmagazinokból és beragasztottam a saját kis csíkos könyvembe. Sok évvel ezelőttig, ez a könyv is megvolt. De aztán egy ilyen "szanálást" követően, felnőtt fejjel kipenderítettem. Viszont akadt egy másik könyv, ami nem csupán cikkek, és fotók gyűjteménye volt, hanem saját élményekkel együtt készült. Ezt máig nem volt szívem.
Talán pont azért amiért a scrapbook, számomra scrapbook. A személyes emlékek miatt.
Előre kérek mindenkit, hogy ne ragadjon le a zenei ízlésemen. Megnyugtatásul közlöm, hogy messze nem ebbe az irányba csúcsosodott ki a mai ízlésem. ;)

A farmerdzsekis vagyok én :)

Blümchen egy rövid "karriert" futott be, mint német énekesnő (és én egyébként németet tanultam az Általános iskolában. Mondjuk ezt most nem azért mondtam, mert tudok is, csak úgy eszembe jutott. :)). Szóval volt ez az énekesnő, aki egyszer csak Magyarországra jött, és lehetett találkozni vele a Duna Plazaban. Ekkortájt még messze nem voltam "rajongó", de a barátaimmal elmentünk rá csapatostul. Programnak kíváló (!) címszó alatt. Aztán úgy adódott a véletlenek folytán, hogy közel kerültünk hozzá. Olyannyira, hogy a Popcorn és a Bravo hasábjain is benne vagyunk vele egy kis fotón. Annyira megfogott minket akkor a kedvességével (és nyilván mindannyiunknak - de nekem kifejezetten - imponált, hogy bekerültünk az újságba vele), hogy utána szinte minden Magyarországi megjelenésénél ott voltam/voltunk. Egyfajta "barátság" alakult ki. Na jó, nem barátság, csak már ismert minket messziről, mint a rossz pénzt. :) Na de a lényeg, hogy amikor megjelent ez a két újság, amibe bekerültünk vele egy kis képen, azonnal kezdtem neki is egy könyvet.
Semmi extra. Nincsenek díszítések benne. Csak a sok cikk, aláírások és némi leírás tőlem, hogy ott épp mi volt, ha ott voltam.
Akkoriba ezek nagyon nagy dolgok voltak nekem. Különlegesnek éreztem magam tőle ♥︎

Ahogy elnézem ezt a 12 éves lányt, ahogy beragasztgatta az emlékeit... Arra gondolok, hogy ez scrapbook? Lehet, hogy nem scrapbook. De biztosan látszik rajta, hogy egy meghatározó korszak. Vagy az is lehet, hogy nem látszik rajta. Csak én tudom.

Úgy ahogy az emlékes dobozomban lévő, értéktelennek álcázott sok kacatról tudom, hogy kincs.

A scrapbook nem attól scrapbook, hogy gyönyörű. Nem. Ez maximum a bónusz. A scrapbook attól scrapbook (szerintem), hogy megvan rá az indíttatásunk. Mert fontosak számunkra az emlékeink. Lehet, hogy csak 12 éves vagy és csak suli ragasztód, meg celluxod van egy csíkos füzettel. De akkor is scrapbookozhatsz. Mert a scrapbook az "fecni könyv". Fecnit bárhol találni. A kincs meg ott van az emlékeidben, a múltadban, a jelenedben... Te benned. ♥︎