Dackorszak... De ilyen sokáig? Most úgy érzem, ezt soha nem fogjuk kinőni. Mert ő ilyen. Magabiztos, és sajnos legtöbbször neki van igaza... Mert tényleg nem esik le a mászókáról, tényleg át tud ugrani, tényleg nem önti ki, tényleg képes rá. Én pedig tényleg szívrohamot kapok. A legrosszabb, hogy mindig egyre jobban felbátorodik és azt válaszolja (miután ügyesen leugrott) keresztbefont karral és pökhendi pofival, hogy "haha, megmondtam". Én pedig maradjak nyugodt, igaz? Hát, nem. Nem tudok nyugodt maradni és itt jön a bajuszkötés. Sőt gubancolás! Pro és kontra nyomjuk.
... és csoda, hogy az van a scrapbook oldal aljára írva, hogy "nem pont így terveztem". Ki az aki így tervezné? Senki. Egyszer meglátjátok, agyoncsapom... csókkal. :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése