29 április 2011

2 trükk, 1 tipp + FREEBIE

Eljött hát a nap, mikor lelepleződik a tutorialom és a +meglepetés. :P
A számok végül úgy alakultak, hogy 30 embertől,  39 voks érkezett. MINDENKINEK KÖSZÖNÖM! A válaszok nagyjából kiegyenlítették egymást. Nem választ nem kaptam (köszi Mindenkinek! :)) és legtöbben a hagyományos scrapbookkal kapcsolatban látnának tőlem tutorialokat. Ígérem lesz ilyen is, de most ugyebár egy digitális, Ps-es tutoriallal jöttem (ami galád módon, már a kérdés feltevése előtt kész volt... :P)).

Az úúúúgy volt, hogy Milának volt ez a kis története, ami megfogalmazódott bennem és mindenképp meg akartam örökíteni, hogy a büszkeségemet, majd felnőtt korában is elolvashassa. Tényleg annyira kis helyes volt és mélyen ledöbbentett, hogy a kis értelme (melyet még nem tud szavakban kinyilvánítani a számomra) milyen fejlett.
Feküdtem altatás közben mellette, összefogalmazódott bennem nagyjából a szöveg és végül még mielőtt a géphez ülhettem volna, már a vizuálisan is körvonalazódott a dizájn, ami szerintem ehhez illik. Tudtam, hogy most a szöveget szeretném, ha hangsúlyosabbá válna és kiemelkedne a többiből. Aki volt a tanfolyamunkon Szabival (érdekes, ezt a mondatot a videóban is elsütöm, pedig másik aspektusból említem :)), az tudja, hogy három lehetőségünk van, amit kiemelhetünk egy oldalon (kép, szöveg, díszítés). Nálam ez a fajta (komment hangsúlyos oldal) ritkábban szerepel (nem "kolibris"). De most ez illett, ehhez a témához.
A kép nem akkor készült, hanem egy másik alkalommal, kisebb hiszti után. De mikor megláttam, és elkaptam a könnycseppet, tudtam, hogy ez a kép kifejezi a történetet.

Íme hát az oldal:


Miközben készítettem az oldalt, mely direkt ennyire "szegényes" ami a díszítést illeti, néhány árnyék trükkhöz kellett folyamodnom, és eszembe jutott, hogy talán vannak olyan scrapperek akik még nem ismerik ezeket, vagy kezdők, vagy nem tudnak angolul (mint én!) és jól jönne nekik, ha nem az angol tutoriallal (és a hozzá nyitva tartott fordítóval)  próbálnának felzárkózni. Így tehát visszamenőleg felvettem ezeket a trükköket.
Mint említettem árnyék trükkökről van szó benne. 


A tutorial "kicsit" hosszúra sikeredett (13 perc)... Sajna ilyen vagyok élőben is (akivel már találkoztam, az tudja!). Csipogok, locsogok, fecsegek egyfolytában... Tekerjetek bele bátran, ha már unjátok. :)



A bejegyzéshez tartozó freebie pedig egy sebtapasz elem, melyről úgy vélem, hogy szinte minden (főleg gyerekes) háztartásban, tartozhat egy jó sztori! :) Na nem egy műremek, lévén teljesen digitális, de nekem most megfelelt az oldalhoz. Ha nektek is tetszik, akkor fogadjátok sok szeretettel.:




Remélem hasznát veszitek a mai posztomban található tartalomnak! Amennyiben bármilyen meglátásotok van (+/-!), akkor azt hagyjátok meg itt nekem, egy kommentben. Illetve, ha felhasználjátok a freebiet, nagyon örülnék, ha az oldalatokhoz tartozó címet is meghagynátok itt nekem! :)

Ui: Izgatottan és lélegzetvisszafojtva várom a reakciókat... Darálom a körmöm! ;)

Ui2: Brigi írta tegnap, hogy nagyon beharangoztam... Uuuuupsz! :) Elnézést kérek! Nem azért "harangoztam" olyan nagyon, mert HŰŰŰ+HAAAA (sőt! kifejezetten nem "kolibris" oldal ez most és a trükköket is lehet, hogy már ismertétek), hanem mert úgy izgultam miatta... Legközelebb jobban ügyelek arra, hogy ne nyilvánítsam ki ilyen módon az izgatottságomat. ;)

13 megjegyzés :

altalena írta...

:D :D Hűűűű ez nagyon jóóó lett Noémi! Végig néztem a videót ... olyan édesen "dilis" vagy, mint élőben :D :D
Szerintem, nagyon szükség van ilyen videókra, akár a te fejecskédből pattant ki, vagy éppen lefordítottál egy tutorialt. Számomra a zsebecskének az árnyékolása volt igazán érdekes, és a ragtapaszon az árnyék, tényleg megtöri a merevségét!!:)*

Nekem mindig hosszabb idő, egy oldal elkészítése, pont az apróságok miatt, de van, hogy utólag veszek észre rajta hibát, vagy hogy valami felett elsiklottam. Pl. hogy egy varrás, ne lebegjen..hmmm:D
Én szívesen veszem, ha digi tutorialt is készítesz... hasznos ám mindenkinek!
Kíváncsian várom a folytatást, és harangozd csak be... nem azért mondtam, tudod...:P Nagyon izgalmas a várakozás is számunkra:D
Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezeket... nagyon tetszett, és örülök, hogy láthattalak :P:P

Kata írta...

Szuper lett a videó! Gratulálok! :)
És jó volt újra látni Téged :)

Eszter(beszteri) írta...

a sebtapasz szerintem tökéletes, akár lehetne ez a következő videó témája... :D
a videót majd csak otthon tudom megnézni, de semmiképpen nem hagyom ki! :)

Réka írta...

A videót én sem tudtam még megnézni DE a történet nagyon tetszett és a BEHARANGOZÁS is!!! Aranyos!!! :D

Réka írta...

Nahhh, hááát nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele! Fantasztikus!!! A legjobban az a HÓKUSZ-PÓKUSZ tetszik, ami az oldalkészítés előtt van: ahogy megjelenik a logód, megjelensz te, majd vmi effekttel eltűnsz a képből ... SZENZÁCIÓS!!! :D

Névtelen írta...

Nagyon megörültem,mikor láttam a kérdésed április közepén,mert a scrapbook. hu-n is láttam már Tőled videót és nagyon hasznosnak találtam. Ez is szuper jó!!!! :-) Köszi! Jöhet még több ilyen ;-)

Kriszta (hozak) írta...

Köszönöm, Noémi, ezeket a hasznos trükköket. Az külön tetszik, hogy olyan spontán az egész. Részemről mindenféle okosításnak örülök, legyen az hagyományos vagy digitális akár.

Era85 írta...

Nagyon szuper lett a video!!! Mindig szerettem a videoidat nézni, és tanulni róluk!

Szerintem, pont így volt jó a beharangozás!!! Legalább senki nem felejtett el visszajönni hozzád! :) Belevésted magad a gondolatainkba! :D

do írta...

Köszönöm a videót, a végén még kitanulom a PS használatát is! Szuper!!!
Ja, és vittem a sebtapaszt is!

Janka írta...

Noémi, állati jó lett! Tisztára úgy nyomod, mint Donna: lazán :) Bírom!!!

Ja, és fullra újat mondtál azzal a jobb gombos menüvel :P A zsebecske kialakítása mondjuk nem arról tanúskodik, hogy a scrapbookban nem kell mindent túlspilázni :D :D :D

Szilvi írta...

Én semmit nem értettem belőle, de hát gőzöm nincs a digihez....de azért végig néztem, mert érdekes volt és tetszett, ahogy dumálsz rajta :-P

Sapimanó írta...

Hűűű, de jó volt!
Még még még! tetszett! Bár most csak néztem, mint a vett malac, de ki is fogom próbálni, ha elérek a tudásomnak erre a szintjére :)

CBH írta...

Thank you so much for this post. I want to let you know that I posted a link to your blog in CBH Digital Scrapbooking Freebies, under the Page 5 post on May. 03, 2011. Thanks again.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

top social