„Az első 10 000 képed a legrosszabb.”
Henri Cartier-Bresson
...
és én teljesen egyetértek vele. Úgy gondolom, hogy a képalkotást meg
kell tanulni. Nem tartom magam fotósnak egyáltalán. Pláne azért, mert
volt szerencsém olyan Középiskolában, olyan osztályban, olyan tanulók
között (Fotográfia szakon), autentikus művészeti környezetben tanulni,
akiknek végül tényleg ez lett a szakmája... Az egyetlen amivel
büszkélkedhetem, hogy egyáltalán felvettek a szakra. De nem végeztem el.
Ellentétben velük. Tehát a fotós, mint művész, vagy mint szakember,
számomra ott kezdődik, ahol ők vannak. Hol vagyok én attól? Sehol.
Ugyanakkor
a fotóimra reagáló visszajelzések miatt úgy gondoltam, hogy leírom a
saját tapasztalataimat és gondolataimat. Hátha másoknak is segít, vagy
erőt ad...
Mindaddig
míg meg nem született a lányom, nem igazán érdekeltek a "profi képek". Mi
sem bizonyítja jobban, mint amit fentebb említettem. Nem végeztem el a
fotó szakot. :) Viszont mikor anyuka lettem, hajtott a vágy, hogy minél
több képet fotózzak a kis csemetémről. Egy kompakt kis géppel
igyekeztem minél többet "lőni", mert a véletlenre bíztam, hogy lesz-e jó
kép?! Nagyon sok jó képet akartam!!!! De dacára annak, hogy százával
kattintottam, alig maradt olyan kép amivel kezdeni is tudtam valamit. Persze az emlék akkor is emlék ha nem
profik a képek, és a véletlenek folytán születtek azért jók is. Viszont
ennél mindig többet akartam... Néztem a külföldi anyukákat, hogy milyen
szuper élménydús, és élvezhető fotó repertoárt készítenek a gyerekeikről
és én is olyanra vágytam. Azt akartam, hogy élménykatarzis legyen a
mi családi fotóalbumunk is... A saját gyerekeimet is látni akartam
csodaszép fotókon. De azt is tudtam, hogy nem beállított profi fotókra
vágyom, hanem igazi életképekre! Pillanatokra, amik csak a miénk! Amit csak az avatott anyai szem képes látni. A felhőtlen mosolyokat, a bensőséges pillanatokat.
 | |
| Felső kép: Sony kompakt fényképezőgép Alsó kép: Canon 550D fényképezőgép |
Ma
már sok ismerősöm szokta dicsérni a fotóimat. Ami nagyon jó érzés, és
büszkeséggel tölt el. Főleg, ha a család, vagy a gyerekek örülnek nekik.
De azt is tudom, hogy mennyi elrontott kép áll mögötte. Szerintem nem
túlzok, ha azt mondom, hogy bőven 6 nullás számokról beszélhetünk. :)
Pont
a saját példám miatt, azt gondolom, hogy a fotózás tanulható. Lehet,
hogy valakinek több készsége van hozzá. Esetleg ösztönszerű a
kompozíciós érzéke, vagy eleve jól ért a gépekhez és így hamar megtanulja
a beállításokat. Mindegy, hogy milyen alapvető képességekkel bír a
kezdő fotós. A lényeg, hogy fotózzon! A több száz elrontott képpel a
jövőbeli sikeres képalkotást szolgálja mindenki. |
| Mindkét képet az Iphone telefonommal fotóztam |
Nem gondolom, hogy a drágább masina a
kulcsa a jobb képeknek, ahogy mindenki gondolja. Bár
kétségtelenül jobb képeket lehet vele készíteni. De a gép csak egy
eszköz, attól még nem lesznek igazán jók a képek. Ahhoz, hogy igazán jó képek legyenek. Kell mögé a FOTÓS!
Véleményem szerint, ezt a pár dolgot kell megtanulni/kitapasztalni a fotósnak, hogy gépcsere nélkül is klasszisokkal jobb fotót tudjon készíteni:
Véleményem szerint, ezt a pár dolgot kell megtanulni/kitapasztalni a fotósnak, hogy gépcsere nélkül is klasszisokkal jobb fotót tudjon készíteni:
- kompozíció
- perspektíva (melyik eseményt, milyen perspektívából érdekes fotózni)
- saját érzelmi töltet "megismerése" és beleadása
- fényképező eszköz (!) kitapasztalása
- +1 - utómunka
Szeretnék nagyobb figyelmet szánni a témának és a felsorolt témakörökben
boncolgatni az utat, ami a jobb fotókat szolgálja. Mesélek arról, hogy
én milyen fázisokon mentem keresztül. Milyen tapasztalatokat szereztem.
Kik inspiráltak? ...stb. Azt remélem, hogy segíteni tudok azoknak az
olvasóimnak, akik szintén jobb fotókat akarnak. :)
Az eddig megjelent cikkeimet a képre kattintva éred el a témában.
Az eddig megjelent cikkeimet a képre kattintva éred el a témában.
 |
| PERSPEKTÍVA |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése