Rongyosra kárhoztatott...

Igen, talán ez a legkifejezőbb amit mondani tudok erről a képről...
Biztosra veszem, hogy mindig a közelembe fogom tartani. Talán az ágyam mellett, vagy a tárcámban... (jelenleg a hűtőre van kitéve, ha ez mond valamit... :D :D).

Emlékszem, hogy a tavalyi X-faktorban az egyik kislány, még a selejtezőn jól szerepelt. Ugrándozva, sikítozva szaladt ki azokhoz, akik elkísérték. Ott volt az anyukája és a barátnői. Tehát kiszaladt, és a barátnői ölelésének feszült. Az anyuka csak állt a kör szélén és csendben örült. Könnyes szemekkel, fülig ért a szája... Emlékszem mennyire meg tudtam érteni az anyukát... Ő biztosan a gyermekéhez rohant volna elsőként fordított esetben. És biztosan jól esett volna neki ha a lánya is így tesz, DE egy anya tudja, hogy a gyermeke öröme a legfontosabb, nem pedig az, hogy vele ossza meg azt elsőként.

Valami ilyesmi érzés az ami ezt az oldalt inspirálta.

Tudom, hogy ez a kép számomra tényleg a gyermekem ragaszkodását jelenti.
Emlékszem, ahogy nevetve felerőszakolta magát a nyakamba. Ahogy kapaszkodott és nevetett. Legyőzött! Nevettem én is. :) Tudom, hogy jelenleg én vagyok számára a világ és ezt szeretem... De tudom azt is, hogy - talán még előbb, mint most gondolom - lassan meg fog változni. Kinyílnak előtte a dolgok. Jönnek a barátok, a haverok, később a szerelem, azután pedig a saját gyermekei fogják jelenteni a "világot". És ez így is van rendjén... Viszont NEKEM ÖRÖKRE Ő MARAD A VILÁG!

Krediteket megnézhetitek a Scrapbook.hu-s galériámban.

Ui: 
Nagyon-nagyon rég nem digiztem, de a hétvégén mikor a színspirál-ra készítettem az oldalamat, annyira  jól esett, hogy most újra digiznem kellett... Ezzel elhanyagolva egyéb teendőimet... Kb. mindent...  Ejnye-ejnye... :P