Ezeknek a rovatoknak az is lesz a célja, hogy jobban megismerjetek engem, vagy az ízlésemet, a gondolataimat...stb.
Készítettem hozzá egy kis "bannert" is:
A mai film:
Doktor Szöszi
Azért ezzel kezdek, mert ez volt most a tv-ben és érdekes érzéseket váltott ki belőlem. Egyrészt nagyon szeretem ezt a filmet, jót szoktam még mindig nevetni rajta. :) Szeretem a színésznőt is, Reese Witherspoon-t, szerintem jó színésznő (nem véletlen gazdája egy oscarnak ;)). De ami érdekes (és még magamon is meglepődök, hogy most ez ilyen mélyről megosztom veletek), hogy emlékeztet egy időszakra a saját életemből... Igen, egy időben semmi más sem érdekelt, mint a külsőm és önmagam. Rózsaszínnek és szépnek láttam mindent. Azt gondoltam a világ gyönyörű és rám vár. No és hogy többen vannak a jók... Persze ez ma már nem így van. A látóterem kitágult és ezernyi dolog tódult be... Ami egyrészről jó, mert örülök mindig ha új és érdekes dolgot tanulhatok, tudhatok, de rossz is, mert rájöttem az élet valójában nem rózsaszín és az emberek nem olyanok, mint amilyennek gondoltam (magamból kiindulva)... Sajnos. Ez ezernyi sebet, sérülést okozott az életem folyamán, mert újra és újra reméltem... a végletekig. Bíztam abban, hogy igenis győz a jó... Győz, de nem úgy ahogy én azt gondoltam... Győz, mert magamban mindig megtartom, de veszít, mert mélyen kell tartanom, mert ha boldogulni akarok, akkor nem mutathatom ki... Mert eltaposnak. Ezért olyan dolgot tettem az évek alatt, amit soha nem gondoltam volna magamról, pedig ismerem minden gondolatom és érzésem... Falakat építettem magam köré. Bonyulult értelemben. Ugyanis aki ismer, tudja, hogy nagy szócséplő vagyok. Egy nyílt személyiség. És ilyen is maradtam, de az, hogy valamit megosztok valakivel az nem jelenti, hogy az a valaki közel kerülhet hozzám. Mert senkit nem engedek magamhoz közel már, legalábbis olyan értelemben, hogy megbántson. A legtöbb embert egy olyan távol tartom a "bánthat" kategóriától amennyire csak tudom... Fura ezt így kimondani. De nem ma kezdtem erről elmélkedni. Sajnos Mila miatt aggódok. Félek, hogy esetleg amikor nagyobb lesz, ezt majd látja rajtam, hogy "hideg" vagyok az emberekkel. (holott egyáltalán nem voltam ilyen! Nagyon is érzelmes, romantikus, gyengéd lélek voltam (vagyok? csak mélyen?) és igenis az embereket nagyon szerettem, bíztam bennük.). Nem akarom, hogy ilyennek lásson, hogy ne az igazi "kislány" lelkemet ismerje meg... De mit tehetek? Rombolhatok falat magamban és megkockáztatom, hogy újra porrázúzzanak lelkileg (akár többször is), és meghagyhatom, kockára téve a lányomban kialakuló képet magamról...
De vissza a filmre. A film megerősít abban engem, hogy ha kitartóan hiszel a "rózsaszín világodban" és társakra is találsz akkor csak nyerhetsz! És emlékeztet is arra az időszakra, amikor feltétlenül hittem is benne és örülök, hogy voltak ilyen "felhőtlen", "árnyékmentes", "gondtalan" időszakaim amire emlékezhetek...
.jpg)
