2019 nyár ＃zerowaste emlék album

Ez a nyár, az egyik legjobb volt. Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanatok benne. Viszont rengeteg élményt szereztünk és nagyon tartalmasan töltöttük a gyerekekkel.
Ez az oka annak is hogy, az internetről szinte teljesen eltűntem, mert nem akartam azzal foglalkozni, hogy mikor mit posztolok ki. Meg hogy megosszam a fotóimat (mert persze fotóztam, bár nem sokat). Ugyanis arra döbbentem rá, hogy most akkorák a gyerekeim, hogy a lehető legklasszabban élem meg velük a pillanatokat, EGYÜTT. Már lazán el lehet menni velük Budapestre egy nagyot kirándulni. Szót fogadnak, felelősségteljesek, figyelnek, fogékonyak és kalandra éhesek. Imádom, hogy ilyen nagyok már ❤️

Az utolsó nyári napon, mikor a gyerekek táskájába pakoltam és csomagoltam a füzeteket. Hajnali 1-kor... vettem még egy mély lélegzetet és utolsó erőmből még összedobtam nekik egy-egy "élmény albumot", sok képpel és Kajla képeslappal, amit gyűjtöttünk a nyáron. Az albumokat pedig becsempésztem a sulitáskájukba, MEGLEPETÉSKÉNT, az iskolakezdésre! Fontosnak tartom, hogy a gyerekek kapjanak időnként kis figyelmességeket tőlünk szülőktől. Van mikor az uzsonnás-dobozba, van hogy a tolltartóba csempészem a kedves üzeneteket. Most egy teljes emlékalbum lett belőle :)
Bár művészetileg nem valami nagy teljesítmény, mert a kenderzsinegen és a fotókon kívül már csak ragasztót használtam. Szóval igazán ＃zerowaste és ＃hulladékmentes felfogás szerint készültek. De így is nagyon örültek neki. A lényeg benne volt ❤️

Jó-jó be kell vallanom, hogy a nyári emlékképeket (telefonosakat és nagy gépeseket is) már előtte lévő napokban elkezdtem összehalászni és mindegyikre rátoltam ugyanazt a filtert, hogy valamicske összhangban legyenek azért egymással. De semmiféle precizitást nem vittem bele. Ezt a kis elő-munkát leszámítva tényleg semmiből nem tartott az egész albumot összedobni. Lyukasztó, ragasztó, itthon nyomtatott fotók, képeslapok és egy kis kenderzsineg. 😉 + a Kajla útlevél, amiben a jegyeket és a pecséteket gyűjtöttük. Néhol elég kaotikus az összhang, de a gyerekeknek így is bejött :)

Szeretném azt hinni, hogy ezt is nevezhetem scrapbooknak. Akkor is, ha semmiféle cicomát nem tartalmaz. Csakis szárazon a lényeget. Az emlékeket.  :)

Az Instagram csatornámon (IGTV)-n egy rövid videót is láthattok róla! Csekkoljátok, ha van kedvetek :)

A nyári programjaink pedig, amik nélkülöztek minden "fancy helyet" és drága mulatságot (a Kajla sok mindent ingyenessé tett a nyáron. Nekem nagyon tetszett ez a kezdeményezés.) Ha valaki esetleg jövőre vagy sok év múlva olvassa majd ezt a posztot, akkor még jól jöhetnek az ötletek! 😉

• Gyűjtöttük a Kajla pecséteket (bejártunk 5 megyét)
• Vonatoztunk
• Strandoltunk / Balatonoztunk
• Vizicsatáztunk
• Trambulinoztunk
• Kalandparkoztunk 
• Győrkőc fesztiváloztunk 
• Vasat kovácsoltunk 
• Állatkerteztünk (Budapesten és Pécsen is)
• Szalonnát sütöttünk
• Lánchídon sétáltunk
• Metróztunk és villamosoztunk
• Szerepjátékoztunk egy mesés kávézóban
• Horgásztunk 
• Fagyiztunk
• Unokatesóztunk
• Barátokkal lógtunk 
• Olvastunk 
• Kutyáztunk
• Medencéztünk
• Társasoztunk 
• Moziztunk / Filmeztünk
• Játszottunk
• és sokat pihentünk

Képek & videó: #10évesházasságiévforduló #pótnászút #venezia

Videó: 

DIY - Festett farmerdzseki

Amióta világ a világ, én imádom a farmert. Szerintem az egyik, ha nem a legjobb viselet. A másik hasonló perverz vonzalmam pedig a festékek iránt van. Nos, amikor a kettőt lehet ötvözni, az maga a csoda. Adódott a mai, kissé borús, kedvtelen nap... Ami tökéletes arra, hogy valami olyat csináljunk amit már régóta tervezünk. A farmerfestés számomra pont egy ilyen. Eleinte magamnak akartam, de aztán Mila is kapott egyet és azonnal tudtam, hogy neki is készítek egyet. Anyaként meg nyilván az övével kezdem, ez nem is kérdés.

Először is kiválasztottam a Pinterestről egy mintát, amit szabad-kézzel felskicceltem a hátára egy tűfilccel. Ami azt illeti, azért itt megjegyezném, hogy én azt hittem az akril festék majd lefedi a tűfilcet, de nem így történt. Sajnos a filc festéke átszivárog két réteg festéken is. Úgyhogy aki esetleg nekiesik hasonlónak, ezt kalkulálja bele.
Miután a nagyja fel volt már vázolva, elkezdtem az akril festékekkel kitölteni a rajzot. Változó méretű ecseteket használtam és minimális vízzel, hígítatlanul vittem fel a festéket. Mivel a gyerekek ruhájából is nehezen, vagy inkább nem szokott kijönni a sima festék, ezért azt hiszem a tartósságon nem kell agódnom. Meg ha kopik is, kéznél vagyok 😉 hamar kijavítom.

Ha érdekel a folyamat, akkor az Instagram Story-mba feltettem egy videót róla. Amit 24 óra után az ART-s highlight-ba fogsz megtalálni.

A videó alatti zene pedig Rico & Miss Mood - Iránytű száma. Hallgassátok őket, nagyon klasszak!!!

A Gyerekek, a telefon és a "social media"

Mint ahogy az előző bejegyzésemben említettem, Mila 10 éves lett. Ezzel pedig egy fontos,  igen nehéz "mai" kérdéskör merült fel. Mégpedig az INTERNET és a "social media" világa.
Mindig is borzasztóan büszke voltam arra, hogy a gyerekeim épp úgy szeretik a modern Disney meséket, mint a Vuk-ot, vagy a Dr. Bubót. (Majd talán egyszer ennek a végleteiről is beszélek) Abszolút tudatosan viszonyultunk ezekhez a kérdésekhez. Arany középút. Ezt próbáltuk belőni. Azt nem állítom hogy sikerült, de abban biztos vagyok, hogy egyik végletbe se estünk bele. Adott tehát a cél most is, csak a módja az amit nem lehet biztosan tudni ha az internetről van szó.  Ugyanis nincs még olyan rálátásunk erre a világra, így nem láthatjuk előre a kimeneteleket. Olyan gyorsan fejlődik és ágazik szerte, hogy szinte lehetetlen bemérni a következményeket. Annyi biztos, hogy mindenki a végsőkig szeretné megvédeni a gyermekét ettől a veszélyekkel teli ismeretlentől.
De elmesélem a mi történetünket és azt is, hogy mi miért döntöttünk úgy ahogy...

Amikor Mila elkezdte az iskolát (immár 3 éve) mint minden gyerek, rövid időn belül előállt az ötlettel, hogy telefont szeretne. Nyilván látta a nagyoknál, meg hát más elsősnek is volt már (bár ez meglepett ebben a korban)... Az első év gyakorlatilag folyamatosan ezzel telt. De kategorikusan elutasítottuk, mert egyöntetűen úgy ítéltük, hogy nem való neki. Nem volt indokolt semmilyen szempontból.
Aztán eljött a 9 éves szülinapja és komolyan elmerengtem a kérdésen. 
Azt, hogy mi szól ellene nem kell ragoznom, hiszen óriási veszélyei vannak ezt mindannyian tudjuk. De mi szól mellette? Magam is meglepődtem a saját válaszaimon...
Hát, hogy 9 évesen még tudom irányítani. Még hallgat rám. Elfogadja, ha valamit megmagyarázok neki, és így van esélyem jó úton tartani. Ezek szerintem egyáltalán nem elhanyagolható érvek...
Szóval, végül megkapta a szülinapjára az én régi telefonomat és itt jönnek az érdekes információk!
Tudtátok, hogy ha az Iphone telefont konfiguráljátok a gyerek valódi életkorához akkor automatikusan LETILT minden olyan alkalmazást, ami nem az ő korosztályának való? (Youtube, instagram, facebook, snapchat, viber...stb.) Bevallom amikor ezzel szembesültem, lelkemben örömtáncot lejtettem!

És azt tudtátok, hogy be tudjátok állítani ezen felül még azt is (családi összekapcsolással) hogy minden - korhatártól független - applikációt is engedélyezés mellett tud letölteni? Gyakorlatilag csak olyan tartalom kerülhet a telefonjára, amit az apukája engedélyezett neki a saját telefonján keresztül. Így nem is maradt veszélyforrás a telefonon, csak az üzenet (SMS) rész. De mivel senkinek nem adjuk meg a telefonszámot, csak a családnak. Ezért ez se volt semmiféle veszéllyel rá. Gyakorlatilag megkapta amit szeretett volna, de semmiféle hatással nem volt az életére. Kevés játék volt rajta, meg fotózott vele néha... Ezért hamar alább hagyott a lelkesedés. A tudat, hogy van megnyugtatta, de volt hogy hetekig a kezébe se vette. Gyakorlatilag semmi rossz nem történt. Mindenki örült.

Eljött idén a 10 éves szülinapja és az internet kérdése merült fel. Pontosabban a "social media".

Az eddigi kapcsolata az internettel a következő:
- időnként megnéz egy Youtube videót a tableten, mivel a telefonján nem tudott... (kicsomi, játék videók és zene)
- látta esetleg az én blogom bejegyzéseit, ha mögém került mikor írtam.
- látta a mi instagrammunkat, facebookunkat...stb. amikor a kezünkben pörgettük a telefonunkon.
- ismeri a like fogalmát.
- időnként beszélt egy-egy barátnőjével FaceTime-on.

Ennyi.

Ami azt illeti, nem is feltétlen érdekli jobban.  Nem hangoztatja, hogy szüksége lenne rá, vagy érdekli mélyrehatóbban a social media... Egyszerűen csak azért merült fel bennünk, mert arra jutottunk itthon, hogy a ránevelés lesz a mi választásunk az internettel szemben. Azt gondoljuk, hogy nem 13 évesen kell elkezdni megmagyarázni neki az internet szabályait. Jó eséllyel talán még hallgatna ránk, de addigra a hormonok, a barátok, a környezet, a divat és még oly sok minden hatni fog rá. Egyre halkabb lesz a mi hangunk. Én azt szeretném, ha akkor halkulna el az én hangom számára, amikor már stabilan megkapta az alapokat tőlem és bízhatok a megítélésében. Erre van 3 évem. Hiszen 13 évesen már engedi a telefon letölteni ezeket az alkalmazásokat.
Igen ám, de hogy képzelem a ránevelést?
Maximális kontroll mellett. Tekintve, hogy a saját telefonja, az életkora miatt alapból letiltja ezeket az alkalmazásokat, nem marad más megoldás, mint "anya telefonja". Ami lehetővé is teszi a maximum kontroll gyakorlását. Kapott tőlem egy Instagram profilt, ami elsőre merész gondolatnak tűnhet. De ha jobban átgondoljuk, mégsem... Gyakorlatilag az ő profilja. Ő dönt a képeiről. Az ő ötletei kerülhetnek fel, amit én segíteni fogok megvalósítani. A kreativitás szárnyalhat... De! Csakis a kizárólagos felügyeletem mellett, az én telefonomról elérhető ez a profil. Ami azt is jelenti, hogy minden momentumnál jelen vagyok. Egyfajta "közös program". Nélkülem egy vesszőt nem tehet sehova, nemhogy képet, vagy kommentet... A telefonon csak akkor bogarászhat amikor vele vagyok és tudunk beszélni róla. Például milyen képet illik és milyet nem illik kitenni? Mik azok a kommentek? Mik az írott vagy akár íratlan szabályok ezekre vonatkozólag? Mik azok a hashtagek? Milyen veszélyei vannak a fotóknak? Milyen veszélyei vannak a kommenteknek? Egyáltalán az internetnek? Mire kell figyelni? Milyen másodlagos üzenete lehet a képeknek? Milyen hatással lehet az életünkre? Milyen emberekkel lehet találkozni a világban?...stb. A témák végtelenek. De őszintén remélem, hogy a nyílt és értő kommunikáció, valamint a "tiltatlan gyümölcs" csökkentheti a "social media"-ban rejlő veszélyeket. Közös minőségi idő is lehet belőle, ha ügyesen csináljuk. Közben pedig rálátást és tudást adunk vele. Ez a terv és remélem sikerül. :)

10 évente valami nagy...

Onnan tudod, hogy fordulóponthoz érkeztél, hogy lesz az "az előtt" és az "az után". 10 évvel ezelőtt, 2009-ben biztosan egy ilyen fordulópont volt az életemben. Anya lettem.
Még ma is emlékszem az érzésre amit akkor éreztem. Szinte belerogyott a lábam. Az egész univerzum se lett volna képes befogadni azt az érzést amit akkor az anyaság adott nekem. Akkor és ott tudtam, hogy az egész életem megváltozott. Lett a "Mila előtt" és a "Mila után".
Természetesen azóta történtek még ilyen megismételhetetlen, felejthetetlen és mindent elsöprő momentumok az életemben. Például újra anya lettem.

De olyan érdekes, hogy az első éppen 10 éve volt...

Mert Mila 10. szülinapja előtt egyetlen nappal (mint egy újabb vajúdás😅) 2019 márciusában, ismét hasonlóan nagy fordulópontot éltem át. Akkor volt a Fotográfusi vizsgám. Egy újabb fordulópont.

Az elmúlt egy évben rengeteget gyakoroltam, és igyekeztem minden témakörben a lehető legjobban elmélyedni, olvasni és tanulni. Az volt a célom, hogy az iskola végeztével, mikor kikerülök a nagyvilágba, akkor legyen némi rálátásom a különböző technikákra és magabiztosan állhassak a nagyvilág elé. Büszke vagyok arra, hogy lelkiismeretesen haladtam az úton, a végén nagyon izgultam, de sikerült (méghozzá kitűnőre 🙈).
Másnap pedig nem kevésbé fontos napot tartottunk. Megünnepeltük Mila 10. születésnapját! 10 évente, tehát valami nagy történik... és most nem a vizsgára gondolok, hanem Milára. A 10. bizony fontos szám. Dupla szám. Megkérdőjelezhetetlen bizonyítéka annak, hogy lassan, de biztosan kamaszodni kezd... ami kétségtelenül, hogy új kihívást jelent majd.

2019 ismét fontos fordulópontokat adott nekem. Alig járunk még csak a negyedénél, de már Fotográfusként és egy kis "kamasz" anyukájaként is aposztrofálhatom magam. 😅

Fotózás (Makró, Táj, Épület)

Még mindig a fotózás tölti ki a napjaim legjavát. Gyakorlok rendületlenül és igyekszem minden témakörbe egy kicsit jobban beleásni magam. Ígértem is, hogy majd hozom a képeket. Úgyhogy ez most egy kis pótlás...
Amikor nekivágtam ennek a tanfolyamnak, akkor én pontosan tudtam, hogy számomra a dokumentarista, pillanatképek világa a szerelem. De ezt itt a blogon nem is kell ragoznom, hiszen eddig is ebben a témában hoztam a képeket. Szóval nem titok, hogy a kicsit extrémebb, mozgalmas pillanatképeket szeretem. Meggyőződésem volt, hogy a többi téma, mint "épületfotó, tájkép, természetfotó, portré...stb." nem is fog tetszeni igazán. Ugyanakkor mindenképp fontosnak tartottam, hogy fejlődjek ezeken a területeken is. Plusz feladat is, hogy beadjunk minden témakörből 5-5 jól sikerült képet. Úgyhogy szükséges "rossz" lesz.
Aztán azon kaptam magam, hogy kezdek belemelegedni a makróba. Sőt, még tetszik is. Pedig elképesztően idegőrlő, speciális lencse híján, közgyűrűvel megtalálni azt a századmillimétert, ahol éles a kép . De megéri, mert amikor sikerül az nagyon különleges élmény. Erről mutattam is az első próbálkozásaimat ITT és ITT.

Aztán, voltunk idén, egy igen tartalmas nyaraláson, és tudtam, hogy lesz alkalmam egy csomó szép helyszínen fotózni. Ezért úgy terveztem, hogy az épületfotókat, meg a természet/tájfotókat itt fogom majd kipipálni. Aha..., itt jöttem rá, hogy az épületfotó és a tájfotó nem az én műfajom. Mármint persze, sikerülnek ezek is úgy-ahogy. Csak én tökéletes képeket szeretnék a portfóliómba majd betenni. Na mármost a tökéletes tájképekhez a kulcs: a KIVÁRÁS... Ez szerintem életem legnehezebb feladata. Én egyszerűen nem bírok kivárni és egy helyben ülni. Azonnali megoldást akarok. A napot pedig nem tudom olyan színűvé, és olyan magasságra állítani ahogy a kedvem kívánja, akkor és ott. Ezért nem lesz olyan jó a fotó. Szóval tudom én az elméletét, csak kivárni nem tudom a végét. Úgyhogy ezek a képek egyenlőre az igazi kihívások számomra. Pedig ez az egyik legkönnyebb témakör (aszongyák 😅)... Csak nem az ilyen izgága, fullon pörgő hülye gyerekeknek, mint én 😅😜 Úgyhogy az erre a témára eddig készült képeim, még messze nem azok amiket szeretnék a portfóliómban látni. Ráadásként, én többnyire álló képeket szeretek készíteni (ez nekem is friss felismerés a visszajelzések alapján, de tényleg igaz) és a tájképeknél a fekvőt preferálják jobban (bár ezzel én vitatkoznék, de "eztetet" mondták 😬).

Az épületképek talán egy fokkal könnyebbek. Egyrészt a nyaralás alatt bőven találtam olyan épületet ami adta magát. Másrészt az épületeknél a szimmetria-aszimmetria keresésével aránylag könnyebb megtalálni szerintem a működő témát. De nyilván itt is van még hova fejlődni. Sokszor torzulnak az egyenesek, mert sima kit obival készítettem. Sokszor nem kalkulálok előre és az utómunkánál jövök rá, hogy ha kicsit állítok a perspektíván, akkor eltolódik a kompozíció és nem működik már a kép. De azért volt sikerélményem is, csak nyugtáztam, hogy ez se az én platformom alapvetően. 😅

Most pedig a sport fotókra, valamint a portrékra (műtermi) terelődött a figyelmem. Ezek mondjuk valószínűleg tetszeni fognak. A műtermi fények nagyon érdekesek, alig várom, hogy többet tudjak róluk. Ugyanis sose szerettem a mű fényeket, mindig is természetes fényekkel fotóztam. De van abban valami, ahogy dolgozni lehet a műtermi fényekkel. Érdekesek.
Amint lesz elég anyagom a témában, akkor azokat is megmutatom majd.

Zsivány

A múlt héten, miközben dolgoztam a gépnél, egyszer csak Medi oda szalad hozzám, fején a motoros kendővel és azt kéri, hogy tegyem fel a tetkókat is neki, mert ő sikátort épített a kertben - még szemetet is szórt el, mert a sikátorokban mindig van szemét 😂 - szóval kellenek neki a tetkók. Úgy bírom benne, hogy így szárnyal a fantáziája és mindig mindegyiket meg is valósítja. Szóval fogtam magam és elkezdtem felapplikálni a tetkókat rá. Persze közben én is megihletődtem, úgyhogy gépet ragadtam és fotózni kezdtem. Úgyis kell gyakorolnom a portrét 😉

Eső után a kertben...

Azt már az előző posztban elmeséltem, hogy elkezdtem egy fotós iskolát. Nagyon lelkesen és szorgalmasan fotózgatok, próbálgatom az új témákat és technikákat. Jelenleg még mindig a Makrózásban próbálok elmélyedni, ezért a minap eső után kimentem gyorsan a kertbe...
A pipacsok sosem voltak a kedvenc virágaim, de el kell ismerni, hogy fantasztikusan mutatnak a képeken. Mint egy igazi flamenco táncos, úgy tűnik ki a tömegből és ejti rabul a nézőt. Engem speciel sikerült. A másik szívszerelmem az esőcseppek a leveleken... Imádom. Mintha üveggolyók lennének 💚

Állandó helyszín viszont, ahol a makrózást gyakorlom, az a pozsgás kertecském. Az időm nagy részében itt próbálkozom. Itt mindig akad egy-két hangyóca, meg a virágok is adják magukat. Egyik nap viszont mikor visszanéztem a képeket az egyik pozsgás közepe gyanússá vált... Mintha bogarak lennének ott? Következőleg már direkt kerestem rá az objektíven keresztül és tényleg... ott bizony pici levéltetvek voltak. De ugyanakkor ezt szabad szemmel egyáltalán nem vettem volna észre, annyira picik. Megpróbáltam a lehető legközelebb hozni a témát. Legalsó képen lehet látni, hogy miként sikerült. A gyerekek hihetetlenül élvezik amúgy, hogy láthatják a bogarakat ilyen nagyításban is. Úgyhogy miközben én tanulok, alkalmunk nyílik a gyerekekkel is beszélgetni arról amiket látunk. Kvázi közben ők is tanulgatnak. Mondtam már, hogy imádok fotózni? A fotózás mindenre jó... 😜

Fotózás story

Akik régebb óta követnek, azok tudják, hogy időnként hivatkozok arra, hogy nem fejeztem be kamaszként a Fotó szakot a Kisképzőbe (Képző-, és Iparművészeti SZKI). De azt már ritkábban ecsetelem, hogy miért is nem?... Nehéz volt beismerni még magamnak is, de megfutamodtam a kihívás elől. Röviden annyi a történet, hogy míg az Általános Iskolában, többnyire jól teljesítettem a versenyeken és biztosan érezhettem, hogy az élmezőnybe tartozok a művészeti és rajz "tehetségemmel". Addig a Kisképzőben, azt vettem észre, hogy minden osztálytársam kivételes tehetség. Nyilvánvalóan, hiszen csak erős rosta után lehetett bekerülni. Én pedig nem voltam az önbizalom bajnoka. Kudarckerülő magatartást választottam és inkább a "letojom", meg a "bele se kezdek" és az "engem ez nem érdekel" vezényszavak mögé bújtam. Az úgyis vagány... Nem?
Ezért rögtön egy év után iskolát is váltottam... És itt követtem el életem egyik legnagyobb hibáját. Nehéz ezt beismerni, de mindig is tudtam, hogy azt akkor ott nagyon elszúrtam. Egy olyan lehetőséget szalasztottam el, ami az én érdekeimet és érdeklődésemet táplálta volna. Persze ezt akkor nem ismertem volna be soha... Utána az összes iskolában rosszul éreztem magam. Nehéz is volt bennük evickélni... Nem éreztem egyik helyet se a magaménak. Csak a művészeti osztály zártam a szívembe.
Pár évvel ezelőtt sikerült magamban is megfogalmaznom, és beismernem végre, hogy mi is történt. Ugye az már nem titok, hogy kb. 5 éve fotózgatok. Főleg a gyerekeimet és leginkább életképeket szeretek fotózni. Úgy érzem ebben a szegmensben már tudok jókat lőni. A környezetem folyamatosan nógat is, hogy fotózzak. De én úgy érzem, a gyerekeken kívül nem nagyon tudnék mást JÓL fotózni. Ez olyan kb. mint az autók. Azért mert tudsz vezetni, még nem tudnál rallyzni, vagy forma 1-es autót vezetni. De lehet egy hegytetőre feljutás is megedzene, vagy egy éles kanyar, vagy az esős, esetleg a jeges út... Hát pont ilyen a fotózás is. Rengeteg területe van és mind más-más készséget, tudást, rálátást és rutint igényel. A gépparkról ne is beszéljünk. Egyébként amikor még nem értettem hozzá semennyire, olyan illúzióim ringattam a fotózásról, hogy "a nagyon drága gépek biztos mindenre jók". Aha... Megint hozhatnám a példát, hogy mit vársz az autódtól? Biztonságot, erőt, gyorsaságot, kényelmet vagy terepre kell? Mindegyikre mást mondanának... Szóval nem eszik olyan forrón a kását...
Évekig elhatárolódtam attól a gondolattól, hogy én hivatásként válasszam a fotózást és mélyebbre ássam magam. Talán a múlt lelkiismereti árnyéka miatt, vagy féltem az újabb kudarctól. Nem tudom. De itt a 2018, amivel ezt a gátlásomat is átlépni készülök. Idén beiratkoztam egy fotós iskolába és azt vettem a fejembe, hogy igyekszem mindent kitanulni amit csak lehet. Megpróbálom magamnak is bebizonyítani, hogy képes vagyok rá! Megpróbálok a lehető legtöbbet kihozni magamból. Megpróbálom helyrehozni a múltban elkövetett hibáimat. És ez nagyon jó érzés... Remélem sikerül. :)


Hozzam majd a próba munkáimat, amiket "házi feladat" gyanánt készítek?

Jelenleg az új témakör amibe belekóstoltam (alig három napja 😅) az a Makrófotózás. Nagyon tetszik. Szeretnék majd többet fejlődni ezen a területen is.